Kiinduló ötlet: A látogatóink számára szerettünk volna egy egyedülálló szolgáltatást kialakítani, mely szabadon rendelkezésre áll a képzések, tanácsadások, rendezvények ideje alatt is. 2018. júliusában készült egy igényfelmérés, ahol a válaszadók 45 %-a nyilatkozta, hogy szívesen igénybe venné a Tudástár szolgáltatást térítésmentesen, illetve 40 %-uk az atipikus foglalkoztatáshoz kapcsolódó információs csomagokat is szeretné tanulmányozni. A Felhívás egyik fő célja az atipikus foglalkoztatás népszerűsítése, viszont az erről szóló szakirodalom kevés, nehezen elérhető, ez adta az ötletet az információs csomagok létrehozásához. Az atipikus foglalkoztatás még gyerekcipőben jár Magyarországon és inkább a fővárosra jellemző. A munkáltatók és munkavállalók részére szerettünk volna kialakítani egy olyan információbázist, ahol egy helyen tájékozódhatnak az atipikus foglalkoztatás előnyeiről, hátrányairól mind a munkáltató, mind a munkavállaló szemszögéből, illetve friss információk birtokába kerülnek az adózási, munkajogi és törvényi előírásokról.
Kivitelezés: Összeállításra került a Tudástár, amely lényegében egy kis házikönyvtár, melyben olyan aktuális könyvek, folyóiratok és szakcikkek szerepelnek, melyek lefedik a nők, családanyák érdeklődési körét, mint a nők munkaerőpiaci helyzete, lehetőségei, munka és magánélet összehangolása, munkapszichológia, család, gyermekvállalás, egészséges életmód, önfejlesztő technikák, stb. A kialakított Tudástár annyira sokrétű, hogy bármely témában, elakadási pontban szakszerű segítséget, többlettudást nyújthat az ügyfeleknek.
A megvalósítás helyszíne a Család és KarrierPONT a Göcsej és az Őrség szívében. Az épület oktatótermének a sarkában helyeztük el a könyvtárat. Több asztalt összetoltunk, hogy elférjen és szisztematikus módon pakoltuk fel rá az anyagokat. Az épületben számos terem áll rendelkezésre az olvasgatásra, mint az oktatóterem székekkel, a fogadóterem kanapéval, a galériaterem babzsákokkal vagy a baba-mamaszoba ágyakkal (esetleg szoptatás közbeni kikapcsolódásnak is megfelel).
Tárgyi feltételek: Tudástár: kb. 15 könyv, 40 folyóirat és 40 szakcikk áll rendelkezésre témakörönként lefűzve. Minden felhasznált szakirodalom 5 éven belül publikált.
2-2 darab információs csomag készült a munkáltatók és a munkavállalók részére a leggyakoribb atipikus foglalkoztatási bemutatásával, az ezekhez kapcsolódó munkajogi törvények, adózási előírások és jogszabályok ismertetésével, kiemelve az előnyöket és a hátrányokat, illetve szerződésminták is találhatóak benne.
A Tudástár és az információs csomagok folyamatosan rendelkezésre állnak.
Tapasztalat: Az a tapasztalatunk, hogy az ügyfeleink közül igen sokan érdeklődnek a szolgáltatás iránt és találnak rá az őket legjobban foglalkoztató szakirodalomra, mely hosszú távon segítséget nyújthat számukra.
Kiinduló ötlet: A Felhívás egyik fő célja a nőkkel szembeni társadalmi és gazdasági sztereotípiák lebontása helyi szemléletformáló eszközökkel. Az édesanyákat legjobban gyermekükön keresztül lehet aktivizálni, innen eredt az ötlet, hogy életre hívunk egy rajzpályázatot, ahol az anya-gyermek közös munkája szükséges.
Kivitelezés: a Társadalmi Infrastruktúra Fejlesztő Nonprofit Kft. 2018. októberében családi rajzpályázatot hirdetett „Anya, segíthetek a munkádban?” címmel, melyben a Göcsej és az Őrség területén élő édesanyák gyermekükkel közösen dolgozva mutatták be, hogyan tudnak egyensúlyt teremteni a munkahely és a család között. Összesen 106 pályamű érkezett be, amelyet egy négy tagú zsűri értékelt négy kategóriában. A zsűrit Vigh László, miniszteri biztos és országgyűlési képviselő úr, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott asszony a Zala Megyei Kormányhivatal képviseletében, Kajári Attila a Zalaegerszegi tankerületi központ tankerületi igazgatója és Sánta Áron Társadalmi Infrastruktúra Fejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője alkotta. Nagyon nehéz dolguk volt, mert szebbnél szebb, kreatív alkotások, minőségi munkák születtek. A pályaművek felkerültek a Család és KarrierPONT facebook oldalára is, ahol egy héten keresztül szavazhatták rájuk a rokonok, barátok, ismerősök.
Tárgyi feltételek: Az öt kategória nyertesei egy 9 colos 32 GB-os tabletet nyereményben részesültek. A többi pályázó pedig két díjátadó ünnepély keretében, 2018. december 6-án a Művelődési Ház és Városi Könyvtárban Őriszentpéteren, 2018. december 7-én a Család és KarrierPONT a Göcsej és az Őrség szívében vehették át az ajándékcsomagokat a Mikulástól, mely tartalmazott egy oklevelet, egy hátizsákot, egy csomag UNO kártyát és egy doboz színesceruzát. Őriszentpéteren köszöntőt mondott Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere és az Őriszentpéterért Egyesület tagjai zenés-mesés előadást tartottak. Zalaegerszegen Lukács Bálint, a Társadalmi Infrastruktúra Fejlesztő Nonprofit Kft. projektmenedzsere köszöntötte a pályázókat és a Nagykapornoki Általános Iskola tanulói szórakoztatták műsorral a megjelenteket. Mindkét helyszínen catering várta az ünnepség után a résztvevőket (kávé, pogácsa, üdítő).
Tapasztalat: A beküldött pályamunkák magas száma is mutatja, hogy a rendezvény hatalmas népszerűségnek örvendett mind a gyerekek, mind a családtagok körében. Aprólékosan kidolgozott, igényes munkákat küldtek be, sok energiát fektettek bele. A díjátadókon résztvevő édesanyák elmondása alapján közös munka eredményét láthattuk, sokat beszélgettek róla otthon a gyermekükkel. A családi rajzpályázat tovább erősítette köztük a köteléket. A rendezvények jó hangulatban teltek, nagyon örültek az ajándékoknak a pályázók.
Kiinduló ötlet: Abból indultunk ki, hogy a kisgyermek családok számára kialakított beltéri szórakoztató központ hiánycikk a szolgáltatások területén, főleg a térítésmentesen. A látogatóink számára szerettünk volna egy egyedülálló családbarát szolgáltatást kialakítani, melyet igénybe vehetnek szabadon a képzések, tanácsadások, rendezvények alkalmával is. Szívesebben tér be egy kisgyermekes édesanya olyan helyre, ahová magával viheti gyermekét és teljes infrastruktúra áll rendelkezésre a kicsi ellátásához és szórakoztatásához. Továbbá az OKJ Szociális gondozó és ápoló tanfolyam indulásakor igény jelentkezett a gyermekmegőrzésre.
Kivitelezés és tárgyi feltételek: A Család és KarrierPONT a Göcsej és az Őrség szívében nemcsak egy komplett gyermekszobát alakítottunk ki tele játékokkal és a szülők számára kényelmes fogadótérrel egybenyitva, hanem udvarunkon trambulin, játszóház, homokozó, rönkhinta, libikóka, csúszda, kerti kiülő és kerti sütő várja a vendégeket, melyeket térítésmentesen igénybe lehet venni. Remek szórakozást biztosítanak a legkisebbnek a rendezvények, segítő szolgáltatások és képzések ideje alatt, így nemcsak az anyukák, hanem a gyerekek is szívesen térnek ide vissza. A konyhát hűtővel, mikróhullámsütővel, az étkezőt etetőszékkel szereltük fel és található az épületben egy pelenkázó, egy kis méretű wc, szűkítő, de még bili is. A baba-mama szobában lehetőséget biztosítunk a szoptatásra és a pihenésre.
Amikor becsatlakozunk egy programsorozatba, akkor szívesen visszük ki a mozgatható játékainkat, hogy mini játszóházként funkcionáljunk és készülünk kreatív foglalkozásokkal a gyermekek számára.
A Család és KarrierPONT-ba betérő ügyfeleink figyelmét minden képzés, segítő szolgáltatás, rendezvény esetében felhívjuk a gyermekszoba, étkező, baba-mamaszoba és a játékok rendelkezésre állására és biztatjuk őket a használatukra. Míg a gyermekek játszanak, szakembereink nyugodtan tudnak beszélgetni az édesanyákkal, akiknek nem kell a gyermek ellátásán aggódni, mivel a központban minden eszköz rendelkezésre áll.
A képzési napokon, rendezvények ideje alatt gyermekmegőrzést biztosított óvodapedagógus munkatársunk.
A gyermekbarát kialakítás folyamatosan igénybe vehető, a gyermekközpontú foglalkozások a rendezvények idején.
Tapasztalat: Az édesanyák számára a gyermekük öröme a legfontosabb, szívesen térnek vissza vagy adják tovább tapasztalataikat egy olyan helyről, ami maximálisan gyermekbarát.
A munkáltatóknak, szakmai partnereknek példát mutatunk arra, hogy milyen családbarát intézkedéseket (gyermeksarok, baba-mama szoba, stb.) vezethetnek be a jövőben. Kaptunk már olyan munkáltatói visszajelzést is, hogy a nálunk látott ötleteket nagyon jónak találják és a jövőben szeretnék ők is alkalmazni.
Számos kisgyermekes édesanya fordult meg nálunk a rendezvények, segítőszolgáltatások és képzések ideje alatt, akik nagy örömmel vették igénybe az általunk kínált lehetőségeket a játékra, foglalkozásokra és a gyermek ellátására. A legpozitívabb visszajelzés, hogy a kisgyerekek nem szívesen akarnak hazamenni a Család és KarrierPONT-ból.
Kiinduló ötlet: A Nők a Göcsej és az Őrség szívében című projekt egyedülálló, mivel két megyében is jelen van. Célcsoportunkba az aktív munkavállaló nők tartoznak, kiemelten a kisgyermekes édesanyák, nagycsaládosok, ápolási díjban részesülők, krízishelyzetben levők és egyéb hátrányban szenvedők. A Göcsej és az Őrség területe 84, zömében aprófalvas települést fed le, ahol a közlekedési viszonyok sokszor nem kielégítők. Több olyan település van az Őrségben, ahonnan Zalaegerszeg csak háromórás menetidővel elérhető, két átszállással. Szerettük volna, hogy a rászorultabb személyek is elérjék szolgáltatásainkat, így a képzések, a segítő szolgáltatások és a rendezvények egy részét elérhetővé tettük különböző településeken. A 2019. január-februárban végzett igényfelmérés is alátámasztotta ezen törekvést. Arra a kérdésre, „Képzéseink, tanácsadásaink, rendezvényeink több helyszínen is elérhetők. Ön szerint növeli ezt a részvételi kedvet?” a válaszadók mintegy háromnegyed igennel válaszolt.
Kivitelezés: Az Önismeret és énkép képzés Őriszentpéteren, A Hatékony időgazdálkodás képzés Zalalövőn és Őriszentpéteren, A Kommunikáció a Munkahelyen és a Családban képzés Bagodon és Őriszentpéteren, a Munkaerőpiaci reintegráció képzés Lentiben valósult meg. A segítő szolgáltatások közül Őriszentpéteren elérhető a pszichológus, illetve a Szociális gondozó és ápoló képzés ideje alatt szintén itt vették igénybe a gyermekmegőrzést, továbbá a családi rajzpályázat egyik díjátadójának is az Őriszentpéteri Művelődési Ház és Városi Könyvtár biztosított helyszínt.
Tárgyi feltételek: A külső helyszíneket az együttműködő és szakmai partnerei biztosították, a képzések lebonyolításához szükséges eszközökről a képzőintézmény gondoskodott, minden további feltételt a Társadalmi Infrastruktúra Fejlesztő Nonprofit Kft. teremtett meg.
Tapasztalat: Számos résztvevő jelezte vissza, hogy nagy könnyebbséget jelentett számára a szolgáltatás kihelyezése, mind közlekedési, mind anyagi szempontból. Az eredményt a szolgáltatásokat igénybe vevők magas száma tükrözi.
Kiinduló ötlet: A Társadalmi Infrastruktúra Fejlesztő Nonprofit Kft. munkatársai szívügyüknek érzik a társadalmi felelősségvállalást és a hátrányos helyzetű személyek felkarolását. Felhasználtuk a karácsonyi hangulatot, mivel kutatások bizonyítják, hogy ilyenkor az emberek adakozóbbak és a karácsonyi köszöntésekre szánt összeggel a NEM ADOM FEL ALAPÍTVÁNY-t támogattuk.
Napjainkra sajnos a környezetszennyezés is ijesztő mértéket öltött. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy környezettudatos magatartást sugározzunk a rendezvényeken a nők, anyák, gyermekek és a családi élet minden szereplője felé. Emiatt rendezvényeinken papírpoharakban szervírozzuk az üdítőt és a kávét.
Kivitelezés: 2018. december 20-án a Család és KarrierPONT a Göcsej és az Őrség szívében munkatársainak nevében a képeslapok elektronikus úton kerültek kiküldésre a szakmai partnerek részére (papír alapú képeslapok helyett) és a karácsonyi köszöntésekre szánt összeggel a NEM ADOM FEL ALAPÍTVÁNY-t támogattuk, akik azért dolgoznak, hogy a társadalom hátrányos helyzetű tagjaiból önmagukban bízó, önálló, a saját és a társadalom jövőjéért tenni akaró emberek váljanak. Úgy gondoljuk, hogy egy vállalatnak tekintettel kell lennie a társadalom érdekeire és a környezetre kifejtett hatására. Rendkívül fontosnak tartjuk, a társadalmi felelősségvállalást és ezt a követendő magatartásformát szerettük volna terjeszteni a szakmai partnereink részére is.
2018. tavaszán látott napvilágot a hír, miszerint az Európai Bizottság betiltaná az egyszer használatos műanyagtermékeket, ezt az intézkedést adaptáltuk a gyakorlatban a rendezvényeinken. A gyakorlat megvalósítása nincs különösebb feltételhez kötve. Egy eseményen vagy rendezvényen, legyen akár szabadtéri vagy zárt épületben az üdítők és ételek felszolgálásához szükséges egyszer használatos műanyagkellékeket papírtermékekre kell cserélni. A szelektív hulladékgyűjtés és az energiatakarékos életmód mellett, hangsúlyt fektetünk az egyszer használatos műanyagtermékek kerülésére, ezzel is csökkentjük az általunk hagyott ökológiai lábnyom méretét, illetve látogatóinkat és facebook oldal követőinket szintén erre biztatjuk. Az egyszer használatos műanyagpoharakat és szívószálakat elkerüljük, ezzel is jó példát mutatva a célcsoporttagok számára. A jó gyakorlatunk alkalmazásával csökkentjük a keletkezett műanyag mértékét, így hozzájárulunk a környezetszennyezés visszaszorításához.
Tapasztalat: A társadalmi felelősségvállalásra és a környezeti fenntarthatóságra való törekvéseinkre több pozitív visszhang érkezett. Úgy látjuk, hogy ezen intézkedések népszerűek a célcsoporttagok körében. A figyelemfelhívás sok esetben eredményes. Reméljük, hogy hosszú távon sikerül a munkáltatóknak és a családi élet szereplőinek is adaptálni a jó gyakorlatot.
Kiinduló ötlet: A Társadalmi Infrastruktúra Fejlesztő Nonprofit Kft. munkatársai úgy gondolják, hogy a Család és KarrierPONT-ok ugyanazon célból jöttek létre, hogy segítséget nyújtsanak a nőknek, kiemelten a hátrányos helyzetben levőknek és a családi élet minden szereplőjének. A CSAKPONT célkitűzéseinek sikeres megvalósulása mögött összefogásnak kell állnia, szoros együttműködésben dolgozni, egymást segíteni a szükséges eszközökkel, a jó gyakorlatokat bemutatni és adaptálni. Emiatt létrehoztunk egy sablont, mely segíti a hátrányos helyzetű személyek számának alátámasztását az elszámolás során. Miután az Irányító Hatóság jóváhagyta, közreadtuk a többi Család és KarrierPONT-nak, hogy segítsük őket és együttműködéseket alakítsunk ki.
Kivitelezés: Korábban nagyon sok kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy mit értünk hátrányos helyzet alatt. A kérdőív teljes mértékben lefedi az opciókat. Miután az Irányító Hatóság is jóváhagyta a sablont, megkértük a CSBO regionális kapcsolattartóit 2018. augusztus 8-án, hogy továbbítsák a többi Család és KarrierPONT számára, akik ezzel értékes információk birtokába jutottak idő és energia megtakarítása mellett.
2019. január 17-én rész vettünk a Család és KarrierPONT-ok Vas Megyei Találkozóján, Szombathelyen, ahol előadtuk az együttműködési javaslatainkat és felajánlottuk segítségünket a többi CSAKPONT számára.
2019. április 30-án, a Család és KarrierPONT-ok Dél-Dunántúli Régiós Találkozóján felkértek minket jó gyakorlataink bemutatására, így előadással készültünk a Tudástárból és a Facebook oldalunkról. A dél-dunántúli CSAKPONT-ok részére is felajánlottuk az együttműködés lehetőségét és a segítségünket.
Tapasztalat: A dél-dunántúli regionális kapcsolattartók, megköszönték a sablont, más visszajelzés a tudásmegosztással vagy az együttműködéssel kapcsolatban még nem érkezett.
Kiinduló ötlet: Szerettük volna a képzések lebonyolítását zökkenőmentessé és kényelmessé azáltal, hogy a képzésen résztvevők a képzési napokon egy étkezésben részesülnek. Úgy véltük, ha a rendezvények alkalmával is rendelkezésre áll a catering, akkor a látogatóink elégedettebben távoznak.
Kivitelezés: Az OKJ Szociális gondozó és ápoló képzésen résztvevők az elméleti és gyakorlati képzési napokon is meleg ebédet kaptak 10 hónapon keresztül. A többi képzésen résztvevő ügyfél szendvics vagy pizza ebédben részesült a képzési napokon, illetve kávéval, teával, üdítővel kínáltuk őket a szünetekben. Az önkéntes tanácsadó testületi és hálózati üléseken péksütemény, kávé és víz áll rendelkezésre. A rendezvényeken általában pogácsával, üdítővel, kávéval várjuk a látogatókat. A Szakmai Napon résztvevő vendégeink hideg tálat fogyaszthattak.
Tapasztalat: A catering a legtöbb esetben nagy sikert szokott aratni, figyelmes kiegészítője a fő szolgáltatásainknak. Gyermeke és felnőttek egyaránt szívesen fogyasztanak. A jó hangulat jellemzi.
Kiinduló ötlet: A közösségi oldalon való szereplésnek komoly jelentőséget tulajdonítunk, mivel a kapcsolattartás egyik kiemelt eszközének tekintjük, itt tudjuk elérni a meglevő és leendő ügyfeleket minél szélesebb körben, imázst alakítunk ki a CSAKPONT-ról online módon, követjük a visszacsatolásokat és a követőket interakciókra buzdítjuk.
Kivitelezés: 2018. júliusában létrehoztuk a CSAKPONT-unk facebook oldalát. Megkértük ismerőseinket, hogy lájkolják az oldalt, illetve folyamatos posztolással próbálunk minél több érdeklődőt becsalogatni. A Családi rajzpályázat keretében az 5. kategória győztes a facebook szavazás győztese volt. Egyszerre feltettük az összes pályamunkát, melyekre egy héten keresztül szavazhattak a családtagok, rokonok, ismerősök.
A posztolások során a fő célcsoport lehetséges érdeklődési területeit szem előtt tartjuk. A CSAKPONT eseményeiről minél több fotót osztunk meg. A visszacsatolásokat állandó ellenőrizzük, koordináljuk.
Tapasztalat: A facebook oldalunk népszerűségéről a követőink száma tanúskodik. Havi szinten rengeteg interakciót váltunk ki az oldal kedvelőiből. Számos pozitív visszajelzés érkezett szóban is, írásban is.